Keresés

BEMUTATKOZUNK

Iskolánk Velinszky Lakótelepi Általános Iskola néven 1978. szeptember 4-én nyitotta meg kapuit a körzethez tartozó gyerekek számára. Az új épület még az országban nem alkalmazott CLASP rendszerű építési technikával készült. Ezt követte a városunkban később több hasonló intézmény is. Iskolánk a városközpontban, közlekedés szempontjából kedvező helyen fekszik.

8 évfolyam kezdte meg az 1978-79-es tanévet, majd volt olyan tanév is, amikor kilenc párhuzamos osztály működött, gyakran 40 fős osztálylétszámmal. Az 1200 főt meghaladó tanulói létszám miatt külső helyszínen tanult több osztály: az akkori orosz iskolában, a lakótelepi házak alagsorában illetve a gázgyár néhány helyiségében. Ezért 1984-ben új épületszárny készült 12 tanteremmel. Így visszatérhettek a kihelyezett osztályok.

Az ekkor bevezetésre került oktatási reform és a fenti körülmények között kellett kialakítani az iskola hagyományait. Ez jelentős kihívás elé állította a tantestületet. De az igényesség szép eredményeket hozott a sportban, az irodalmi színpad munkájában, akár az énekkar fellépéseiben. A mindennapokban a tanulást segítő délutáni szakkörökre, egyéb közösségi foglalkozásokra szívesen jöttek vissza a gyerekek, még a körzeten kívül, távolabb élők is.

Az idő kihívásainak eleget téve 2000-ben megváltozott az iskolánk neve: Németh László nevét kaptuk. Miután iskolánk fenntartója a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ lett, nevünk 2013. szeptember 1-től Székesfehérvári Németh László Általános Iskolára módosult. A változó világ miatt lassan átalakult az iskola is egy szigorú, következetes, a gyermekek hosszú távú érdekeit szem előtt tartó nevelő-oktató intézménnyé. A mindig szaporodó nehézségek közös megoldása egyre szorosabbá fűzte a tantestületet, és egy igazán gyerek- és családközpontú nevelői munka bontakozott ki.

Jelenleg 600 tanuló jár 30 osztályba, emellett 13 napközis csoport és felső tagozaton 3 tanulószobai csoport működik.

Fő feladatunk minden gyermekben megtalálni azt a tehetséget, ami által személyisége leginkább kibontakozhat. Pedagógusaink építenek azokra az értékekre, melyeket a szülői ház alakított ki. A szülők és pedagógusok társak a nevelésben, ezért fontos, hogy egyetértésben, közösen fejlesszük a gyerekeket. Az oktatás során arra törekszünk, hogy tanulóink érjék el képességük optimumát. A tehetséggondozás mellett feladatunknak tekintjük a lassan haladó, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek felzárkóztatását, segítését, a velük való külön foglalkozást. Ezeknek a tanulóknak, lehetőségük van matematika, magyar, idegen nyelv, kémia és fizika, idegen nyelv tantárgyakból fejlesztő foglalkozásokon részt venniük, ezen kívül logopédus és fejlesztő pedagógus segíti őket az előrehaladásban.

1986-ban az országban iskolánk az elsők között volt, mely csatlakozott az integrált oktatáshoz: a látás-, hallás- és mozgássérült gyerekek az ép tanulókkal egy osztályba járnak. Minden tanuló megtalálhatja tehát az egyéni képességeihez, igényeihez leginkább igazodó tempót, módszert, egyéb segítséget. Velük szintén logopédus, szomatopedagógus, illetve fejlesztő pedagógus foglalkozik.

Az alapfokú nevelés egyik leghangsúlyosabb időszaka az iskolakezdés, beszoktatás ideje. Már augusztus végén várjuk elsőseinket Gólyatáborunkba, ahol vidám foglalkozások keretében ismerkedhetnek egymással, a tanító nénikkel és az iskolával picinyeink. Választott programjaink megfelelően biztosítják a beszoktatási időt a játékra, a játékosságra téve a hangsúlyt építik fel követelményrendszerüket.

Hat hetes előkészítő szakasz után térünk rá a személyre szóló fejlesztésre, az alapozásra. Elsőseink hagyományos hangoztató - elemző - összetevő módszerrel tanulnak olvasni. Kiemelten fontos szerepet kap anyanyelvi oktatásunkban a tiszta, szép beszéd iránti igény, a helyesírás és szövegértés kialakítása, gyakoroltatása.

Alsó tagozatban legfontosabb az olvasás, írás, számolás biztonságos elsajátíttatása, ezért az idegen nyelv oktatását 3. osztálytól kezdjük. Angol és német nyelvet tanítunk, lehetőség szerint csoportbontásban.

A felső tagozaton is nagy hangsúlyt fektetünk a szövegértési, helyesírási és matematikai kompetenciák fejlesztésére. Ezeket beépítettük a helyi tantervünkbe úgy is, hogy a választható órák terhére magasabb az óraszámunk a NAT-ban megfogalmazott arányokhoz képest. A természettudományos tantárgyak oktatása fontos helyet vívott ki magának iskolánkban. A szaktárgyakat korszerű eszközökkel (digitális tábla, tanulói laptopok) és módszerekkel (kooperatív technikák) oktatjuk.

Gondot fordítunk arra is, hogy tanulóink helyesen alkalmazzák a különféle tanulási technikákat, megfelelően osszák be idejüket.

Iskolánk  a 2019/2020-as tanévben bevezette a Komplex Alapprogramot az 1-4. osztályokban és felmenő rendszerben az 5. osztályokban. A Komplex Alapprogram jelszava: Tanulni élmény!, mely magával hozza az élményalapú tanulást az Élménysuliban

A program célja:

  • a lemorzsolódás megelőzése,
  • az esélyegyenlőség szempontjait figyelembe véve hozzájáruljon a tanulók személyiségének, képességeinek és készségeinek kibontakoztatásához,
  • segítse a tanulók szellemi, testi fejlődését és az egészséges életmód kialakítását,
  • biztosítsa a továbbtanuláshoz szükséges alapvető készségeket és az önművelés képességét.

A Komplex Alapprogram alkalmazza a tanulási motivációt növelő Komplex Instrukciós Programot, és különös hangsúlyt fordít a tanulók alapvető képességeinek, készségeinek kialakítására az alprogramok segítségével, így mindenkinek sikerélménye van. Fejlesztjük az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges motívumokat és tanulási képességeket. Differenciált nehézségű feladatokkal lehetőséget adunk az egyéni haladási ütem kialakítására. Ezzel támogatjuk a tehetséggondozást, figyelve azokra a gyerekekre, akik már tudnak olvasni illetve számolni iskolába lépéskor. Segítjük a tehetséges gyermekek saját önfejlesztő stratégiájának kialakítását és megvalósítását. Növeljük tanulóink önbizalmát és önértékelését. A tanulás tervezésében, szervezésében és irányításában a tevékenység-központú tanítási gyakorlatot honosítjuk meg, mely életszerű helyzetek teremtésével nyújt alkalmat a konkrét élmények és tapasztalatok gyűjtésére. Növeljük a tanulók aktív részvételét. Alkalmazzuk a kooperatív tanulási-tanítási technikákat és módszereket, melyben a feladatokat a csoport tagjai egymással kapcsolatot teremtve oldanak meg. A csoport sikere minden egyes tanuló teljesítményétől függ. A komplex Alapprogram alprogramjai megjelennek az Élménysuliban, így nálunk is heti 1-1 órában:

- A testmozgásalapú alprogram

- Az életgyakorlat-alapú alprogram

- A művészetalapú alprogram

- A logikaalapú alprogram

- A digitális alapú alprogram

Az életgyakorlat–alapú alprogram az életben hasznosítható életvezetési kompetenciákkal ruházza fel tanulóinkat. A művészetalapú alprogram sokféle lehetőséget teremt a tanulástámogatás megvalósítására az Élménysuliban. A logikaalapú alprogram a gyerekek egyik legfőbb tevékenységére, a játékra és a játékosságra épít. A tanulás és a tudás megszerzése legyen örömforrás. Sok társasjáték, kártyajáték és logikai játék teszi színessé ezt az alprogramot. A digitális alprogram megmutatja, hogy a digitális alkalmazások használatával legyen öröm a tanulás és a tudás megszerzése. A testmozgás alapú alprogram a testmozgás iskolai környezetben előforduló minden formájára támaszkodva aktív, kreatív, felelősségteljes, egészségtudatos, jövőorientált életmódot alakítson ki tanulóinkban.

 Az iskolai nevelést és oktatást a tantermeken kívül 2 jól felszerelt számítástechnikai szaktanterem, multimédiás terem, könyvtár, konduktív szoba, valamint a jelenlegi igényeknek jól megfelelő tornaterem és egy tornaszoba szolgálja. Az iskolai infrastruktúrát konyha, ebédlő, orvosi szoba és büfé egészíti ki, biztosítva a szociális és egészségügyi szolgáltatások hátterét. Az intézményünk rendelkezik az iskolagyűlések, rendezvények, kiállítások megtartásához szükséges aulával, színpaddal.

Iskolánkban nincs szaktantermi rendszer. A tanulók nyugodt, állandó elhelyezése elsőbbséget élvez. Az alapvető szaktárgyi eszközök rendelkezésre állnak. 7 digitális tábla, 8 eBeam egységgel, projektorral, fehér táblával ellátott tanterem és szoftverek sokasága teszi lehetővé, hogy használhassuk nap, mint nap az IKT adta lehetőségeket, de ide sorolhatjuk a 162 db tanulói laptopot, mely alsó és felső tagozaton egyaránt segíti munkánkat.

Iskolánkban tudatosan neveljük gyerekeinket az egészséges életmódra.Projektoktatás keretében ismerkednek a helyes szokásokkal, napi étkezésekkor a korszerű, egészséges táplálkozással.

A tanulók hatalmas mozgásigényének kielégítésére változatos, gazdag sportolási lehetőséget biztosítunk már elsőtől kezdve. Atlétika, futball, kézilabda játékos sorverseny, zenés gimnasztika, torna és kosárlabdaedzések szerepelnek kínálatunkban. Testnevelés óra keretében 2. és 5. osztályban úszni tanulnak meg tanulóink. A 3. és 4. évfolyamos tanulók tenisoktatáson vesznek részt. Mindezek mellett a mindennapos testnevelés is része életüknek.

Délutánonként a művészeti oktatás, rajz, kézműves foglalkozás, drámajáték, furulya, énekkar, énekes népi gyermekjáték szakkör várja a kicsiket, nagyokat. Negyedik osztálytól ismerkedhetnek a számítógépekkel is.

Intézményünknek kialakult arculata, hagyományai vannak. Büszkék vagyunk gyermekközpontú, színes tanórai és szabadidős programjainkra, ünnepeinkre. Olyan iskola vagyunk, ahová szívesen járnak a gyerekek. Minden hónapban vár kicsiket és nagyokat az életkoruknak megfelelő, élmény dús kirándulás, színház- vagy múzeumlátogatás, természetjárás. Emellett különböző ünnepi műsorok színesítik a gyerekek mindennapjait: nemzeti ünnepeinkkor, az adventi gyertyagyújtás, Mikulásbál, karácsonyi műsor és vásár, farsangi bál, a kirepítő bankett és szerenád egyaránt életre szóló élményt nyújt mind az alsó, mind a felső tagozatos tanulók számára.

Programjaink megvalósításában iskolánk alapítványa segít. Intézményünk a kiemelkedő teljesítményt elismerve és díjazva a 8. osztályt végzett tanulóink számára minden évben nevelőtestületi kitüntetést adományoz. Ennek vonzata egy díszes oklevél és tárgyjutalom. A Diákönkormányzat elismerő oklevelét pedig az a végzős tanuló kapja, aki éveken keresztül kiemelkedett közösségi munkájával.

A hatékony nevelés érdekében igyekszünk szeretetteljes, oldott, őszinte kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel és szüleikkel egyaránt. Évente hagyományosan kellemes légkörben találkozunk a szülőkkel a szülők-nevelők bálján, a családi napon.

S hogy törekvésünk nem hiábavaló, ezt a hitünket erősíti egy szülői vélemény:

 „Öt illetve három évvel ezelőtt jó pedagógusokat kerestünk egy jó iskolában. Itt megtaláltuk. A mi gyerekeink tanítói képesek felkelteni az érdeklődést az iránt, amit tanítanak. Szívből tanítanak, és jó szakemberek. Ez ritka kincs. Egy neves pszichológus azt írta egyik könyvében, hogy akit szeretünk, attól szeretünk tanulni, és azt tanuljuk meg, amit igazán szeretünk. Mivel gyermekeink rajongva szeretik tanáraikat, itt, ebben az iskolában ez a dolog működik."

 

Támogatás